"Hétfő reggel, hét óra, ötszáz évvel a Világvége után, és megint koboldok fosztogattak a pincében..."

Maddy Smith nem egy átlagos lány. Bármi történik a faluban, úgyis mindig őt veszik elő, hiszen mindenki tudja, hogy folyton álmodozik, fantáziál és köze van a mágikus dolgokhoz is. Más szóval folyton csak a Rend ellen törekszik. Persze a kis falu fantáziátlan lakói ezt nem nézik jó szemmel, de nem nagyon tudnak mit tenni ellene.
A Félszemű, már két hete késik, mikor Maddy végre megtudja, hogy végre elért a faluhoz. Ő Maddy egyetlen barátja, de évente csak egyszer jár pár hétre a falu közelében, ám akkor segít Maddynek a rúnák és a mágia tanulásában. 
Eltekintve a rossz dolgoktól, minden rendben van Maddy életében, egészen addig a napig, míg Félszemű rá nem veszi, menjen le a Vörös Ló Dombjába, megkeresni neki egy kincset. 
Maddy szívesen teljesíti a férfi kérését, ám Félszemű figyelmezteti vigyázzon, mert régi ellensége a kincs körül ólálkodhat. Ám Maddy sorsa az ellenségeket kibékíteni egymással és részt venni egy háborúban, melynek célja fenntartani az egyensúlyt a Rend és a Káosz között.

Nos, én imádtam. ELső pár fejezetben, amiben még nem értettem teljesen miről van szó, kicsit zavaros volt, de aztán kitisztult a kép. Nem tudom, ha ti olvastátok/olvasni fogjátok hogy voltatok/lesztek vele, de nekem nem Maddy volt a kedvencem, de még csak nem is Félszemű. Az én kedvenc szereplőm egyértelműen Loki. Az egész karakter annyira jól ki van benne dolgozva. Hiszen ő "nem azért árul el embereket, mert el akar", hanem sokkal inkább, mert neki "ilyen a természete". Minden fejezet, amiben Loki szerepelt a kedvencemmé vált. Annyira szerethető karakter szerintem. Kis elhagyatott sorsú, sajnálatra méltó Loki, akit mindneki gyűlöl, vagy legfeljebb megtűr. Nyáháhá. - Igen, ezt így muszáj volt - Szóval nagyszerű könyv, tele elgondolkoztató témával, hogy vajon lehet-e Rend Káosz nélkül, Jó Rossz nélköl illetve, nekem még külön érdekesség miatt is jó volt a könyv. 
Ez már nem az smertető része, de hátha érdekel valakit az is, ami nekem kissé személyesebb rész volt. Nos, szóval valamelyik nap néztem egy előadást és a régi vallásokról volt szó - A műsor maga amúgy a magyarság eredetéről szólt, de volt benne egy ilyen kis kitérő, akit érdekel Youtube-n megnézhető Avatara: Nimród gyermekei címmel - Szóval a vallásokról volt szó és hogy régebbi vallásoknál - Értsd Görög istenek, Római istenek, stbstb. - sokkal befogadóbb volt a hit és az egész, mint a kereszténységben és a biblia Jahvéjánál. És hogy a görögök meg a többi nép se hitte azt, hogy több féle isten van, ők csupán felosztották Istent aspektusokra és mikor melyikhez szóltak. Ha szerelem kellett nekik, nem azt mondták, hogy Isten, hanem azt, hogy Vénusz stb. Ráadásul, pontosan ezért voltak befogadóak, mert az ábrázolás miatt, még ha a nyelvet nem is ismerte az adott ember, látta hogy karddal meg pajzsal van a szobor, akkor az biztos a háború istene, és mindezek után, az ő oltáránál is tudott áldozni. És azon gondolkoztam, mennyire egy összevagdosott dolog az ószövetség. Meg ilyesmiken, hogy a többisten hit ilyen formája és hasonlók.
Aztán olvastam ezt a könyvet és ott volt benne egy olyan rész, ami nagyon kapcsolódott ehhez a témához. Méghozzá, hogy az egyik istenség, egyeduralkodó akar lenni. Az egyedüli isten akar lenni, aki létezik a világon és ehhez nem bánja, ha az összes többi istent meg kell ölnie. Szóval, szerintem elég érdekes témát boncolgat és az írónő stílusa nagyszerű, ahogy elmeséli a dolgokat. 

Hát, kicsit bőlére eresztettem, de hát na. Mindenesetre ajánlom mindekinek, hogy olvassa el:)